Elérkeztünk a számomra legkedvesebb időszakhoz is, itt a szeptember és vele beköszönt az ősz. Ezt a bejegyzést már több, mint egy hete írom és szépítgetem, újragondolom vagy kiegészítem pár aprósággal. Az időjáráson sem egyik napról a másikra lehet megérezni persze, de a szíveben én már tudom, hogy ez a hónap és a lassan rövidülő nappalok mit jelentenek. Az ősz mindig valami újnak a kezdete és nem csak azért, mert ez számít a divatvilág újévének (najó, egy kicsit ezért is). Mindig is szerettem, amikor már előkerültek a könnyebb kardigánok, blézerek és balerinacipők a szandálok és papucsok helyett. Amikor ugyan világos van még este fele, de kezd hűlni a levegő, amikor még kint tudok ülni a teraszon egy csésze kávéval, de már szükségét érzem egy vékonyabb plédnek is.

Sok tervem van őszre, amire a bakancslista nem is a legmegfelelőbb szó, hiszen egyrészt nem úgy haladok végig ezeken, hogy közben pipálom, vagy foggal-körömmel ragaszkodva hozzá elvégzem őket, mielőtt még késő lenne. Sokkal inkább inspirációforrás ez saját magam felé is, mik azok, amiket szeretnék megtenni még év vége, vagy akár a tél beállta előtt. Sok közülük olyan, amit az év bármely szakában ugyanúgy szívesen teszek, de talán ősszel egy kicsit még nagyobb szeretettel. Ősszel mindig úgy érzem, valami új kezdődik, sokkal több energiát érzek magamban és szívesebben is ügyködöm különböző dolgokon, mint az év bármely másik szakában. Ennél talán csak a karácsonyi időszakot szeretem jobban, az pedig egy következő fejezet. Következzen tehát pár apróság, pár kívánság és néhány cél a következő hetekre az ősz jegyében:

PIKNIKKOSARAT BESZEREZNI

Mindig is vágytam egy olyan igazi, fonott, porcelánokkal és talpaspohárral felszerelt piknikkosárra, amit csak előkapok hétvégenként, megtöltöm finom harapnivalókkal, egy jó üveg borral, hozzácsapok egy meleg plédet és irány a természet egy kellemes uzsonna erejéig (vagy tovább). Találtam is pár szóba jöhető darabot, de azt az egyet, amire azt tudom mondani, hogy ár-érték arányban is tökéletes, sajnos még nem leltem meg. Nos, idén ősszel gőzerővel rajta leszek, ugyanis…

PIKNIKEZNI

Ugyanis idén nagyon szeretnék minél többet piknikezni, még ha nem is kirándulnánk hozzá messze a várostól. Persze, ezt ilyen fancy kosárka nélkül is tökéletes lehet kivitelezni – és tudjuk is addig -, de ettől még nem fogok kevésbé vágyakozni az után. Szóval, amint megtalálom a tökéletes darabot, azonnal felavatjuk. Az alkalomra szánt üveg bor már meg is van és csak a felbontására vár egy pár omlós bagett és pár szelet ínycsiklandó sajt társaságában.

KIRÁNDULNI

Régen, amikor kislány voltam, minden nyaramat Erdélyben töltöttem a villánkban, fent a hegyekben, távol minden nagyvárostól. Körülöttünk mindenfele hatalmas fák, csend és nyugalom – no meg néha medvék. Persze tőlük a hegytetőn nem kellett tartani, de azért bepalettáztuk az ablakokat éjjelente, amikor nem épp szánt szándékkal kukucskáltunk ki medvelesre a kert végéből. Imádtam azt a levegőt, a csendet, imádtam rókagomba után kutatni, és persze az is volt a legfinomabb, amit mi találtunk és készítettünk el nagy- és dédimamámmal karöltve. És imádtam a nagy sétákat, hegymászásokat, barlangászásokat, a sok kis forrást, még a vasas vizet is. Akkor sosem tűnt fel, hogy egy nap alatt mennyit mentünk, mert csak arra figyeltem, hogy mi vesz körül. Most pedig mind rohanunk és rohanunk, soha nem érünk rá semmire és senkire, de még a saját lelki békénkre sem. Ezekre vágyom most nagyon, és idén ősszel szeretnék is picit visszaemlékezni ezekre a nyarakra, szeretnék kirándulni akár itthon is, felfedezni új tájakat vagy visszamenni a már megszeretett helyekre. 

GABRDÓB-ÜRÍTÉS ÉS SZELEKTÁLÁS

Na persze nem üresre, de pár dolgot szeretnék kiselejtezni a gardróbból, egyrészt, mert lassan nem tudok belépni az ajtómon, másrészt pedig, mert úgysem hordom az összeset. Nagy részét szeretném eladni, mert tökéletes állapotúak és biztosan sokan szeretettel viselnék őket, a többi részét pedig  jótékonyságra szánom. Kidobni legfeljebb a már teljesen használhatatlanokat fogom csak,  mint például az agyonhordott, de kedvenc tornacipőmet. A jövőben szeretnék inkább kevesebbet, de jobban kihasználhatót, és továbbra is minőségit vásárolni. 

DE AZÉRT PÁR KÖTÖTT DARAB JÖHET

Nagy, meleg, kötött és gyapjú vagy kasmír. Nagyon szeretem őket, van, hogy csak otthonra veszek meg egy szebb darabot, hogy este élvezhessem a puha  melegét. Mivel amúgy elég melegvérű vagyok (semmi rossz gondolat 😉 ), napközben nem szeretem magamon a nagyon vastag dolgokat, a téli kabátjaim is szövetkabátok, csak a hegyekbe van egy pufidzsekim. De az ilyen kötött csodáknak nem tudok ellenállni, legfeljebb megmaradnak a bekuckózós estékre. 

FÉNYKÉPALBUM

Mindig is a kézzelfogható dolgokat szerettem és ez a fényképekre is igaz. Attól, hogy van mindenféle okos kütyüm, telefon vagy fényképező, szeretem néha kinyomtatni egy időszak legjobb pillanatait, albumba rendezni őket, amit később bármikor elővehetünk majd. Ezt idén ősszel szeretném még hangsúlyosabbá tenni, így beszereztem egy új albumnak valót, amibe nem csak kinyomtatni fogom őket, de unalmasabb délutánjaimon (hahahaha) kicsit kreatívkodni is a könyv dekorálásán. Először a nyári emlékeinket tervezem összerendezni, ezt pedig dokumentálni is szeretném ide, főleg, mivel Instagramon legutóbb megszavaztátok 🙂 

KUGLÓFSÜTÉS

Bevallom, eltelt már egy kis idő azóta, hogy utoljára sütöttem – úgy rendesen. Ezt is szeretném újra rendszeressé tenni, és mi is lenne jobb az első adagnál, mint egy ínyenc kuglóf? Mondjuk csokis … vagy gesztenyés … vagy mindkettő? Na, ezt még kitalálom … 

ŐSZI ÍZEK

És persze nem csak kuglófot szeretnék sütni, hanem sok más finomságot is. Például tavaly random ötletként jött, mégis annál finomabb lett, mikor kikapartam egy körte belsejét, majd visszatöltöttem azt mézzel, dióval, szerecsendióval és fahéjjal összeverve. Idén ezt almával is kipróbálom, sőt, a szerecsendiós csokis puding is terítéken lesz. 

keresd a cukiságot a sarokban <3 

SÜTŐTÖK MÁSKÉPP

Ha már sütés. Igazából sosem szerettem igazán a sütőtököt, tavaly azonban az egyik adag után egészen ráéreztem mézédes ízére. Szóval idén eldöntöttem, hogy kísérletezni szeretnék különböző elkészítési módjaival, különböző fűszerezéssel megsütve, hátha teljesen rákapok én is az ízére. Ugyanis a sütőtök nagyon egészséges és sokkal többet kéne belőle fogyasszon mindenki. Én elkezdem!

GESZTENYE A KANDALLÓBAN

A kandallóban történő gesztenyesütést először M-nél láttam, de azóta is beleszerettem a dologba és csak ismét megfogadtam, hogy nekünk még lesz kandallónk, mert hogy én anélkül élni már nem fogok tudni! Ezzel szinte mindig így voltam, de az utóbbi években, amikor a tél minden napján megtapasztalhatom, hogy milyen jó az, ha van, csak még erősebb lett bennem az érzés. Szóval, amint említettem, először M-nél láttam, hogy a kandallóban sütik meg a gesztenyét és azonnal magával ragadott a dolog. A ropogó tűzben a lassanként kinyíló sötétbarna csodák, az illata a pattogó tűz mellett, majd természetesen az íze, miután már fogható. Amit sosem várok meg, még ha tűz forró is, és alig bírom megfogni, de az első szemet azonnal meg kell kóstolnom, amint előbújik a hamuból. Remélem idén is lesz pár alkalom, amikor így készítjük el, rajtam nem fog múlni – annyi gesztenyét veszek majd, amennyit csak bírok 🙂

PÁRIZS ŐSSZEL

Nos, ez olyasmi, amihez nem önerőmből lehet szerencsém, hanem egy üzleti út keretein belül. Ettől függetlenül mérhetetlenül várom már és készülök rá minden nap, például az ikonikus svájci sapkámat már be is szereztem a héten. Ebből a pár napból szeretném a lehető legtöbbet kihozni, még akkor is, ha kötött programunk lesz a napok többségében. Egy jó alkalom lesz arra, hogy feltérképezzem, hova szeretnék visszatérni majd magéncéllal is Addig is, már alig várom, hogy ott legyek!

KÖNYVEK MINDEN MENNYISÉGBEN

Nagyon szeretek olvasni és nagyon szeretek könyvtárba járni is. Nem vetem meg az új könyveket sem, de a könyvtárnak van egy mesés hangulata, az öreg, használt darabok illata, a csend és nyugalom és a tengernyi választás lehetősége – csupán egy könyv áráért egy évre. Idén is szeretném majd minél több izgalmas, vagy épp teljesen kikapcsoló, érdekes vagy csak hangulatjavító limonádén keresztülrágni magam, így biztosan betérek az elkövetkezendő hetekben feltölteni a készletemet. Év végéig pedig szeretném pár kedvencemet meg is vásárolni, hogy a saját kis könyvtáramat is elkezdhessem építeni majd az otthonunkba. 

KÜLÖNLEGES TEÁK

Inkább tartom magam kávésnak, mint teásnak, de azért a hűvösebb napokon én is szeretek elszürcsölni egy bögre forró teát a kávé helyett. Főleg esténként, amikor már egyébként sem javallott koffeint fogyasztani – na nem mintha engem felébresztene bármikor is a kávé. Már tavaly is kóstolgattam különlegesebb ízesítésűeket, így idén is szeretném folytatni a még gyerekcipőben járó hagyományomat. Amit biztosan ki fogok próbálni: mézes-puszedli (ilyet már ittam sok évvel ezelőtt, így idén szeretném megint beszerezni), Diótörő fekete tea, marcipán fekete tea, meg még bármi, amin megakad a szemem a hűvös időben.

SAJÁT AJTÓDÍSZ

Idén szeretnék valamit az ajtóra, ami nem bolti, de annál inkább saját kezűleg válogatott darabokból áll és készült el. Például az egyik piknikünk során, vagy épp az egyik kirándulásunk alkalmával gyűjtött levelekből, termésekből. Ki tudja? A fejemben még nincs előre gyártott koncepció, de az biztos, hogy valamit szeretnék készíteni, semmint megvásárolni. 

SPÓROLÁS

Na igen, ezzel viszonylag hadilábon állok, de kezdek egészen jó lenni benne. Minden hónapban a lehető legtöbbet igyekszem letenni, amennyit csak tudok, ezt pedig szeretném tartani. Ősszel különösen el szoktam szállni a költségekkel, hiszen ekkor rengeteg új ruhadarab érkezik az üzletekbe én pedig igencsak nehezen tudok ellenállni a bőrtáskáknak – többek között. Idén még erősebben fogok próbálkozni a csábítás elhárítására, főleg, hogy még év vége előtt szeretnék az autón is jelentős változtatásokat eszközölni. Másik nem titkolt cél pedig a lakásvásárlás (vagy legalábbis költözés). Ezeket  a célokat minden nap igyekszem majd emlékezetembe vésni, amikor elsétálok egy szép kirakat előtt, remélem több, mint kevesebb sikerrel. 

INGYENES RANDEVÚK

Ezt nem csak a spórolás végett tűztem ki célul magam elé, de úgy gondolom sokkal több ingyenes programot kéne szerveznünk magunknak (akár barátokkal is, nem csak a párunkkal), egyrészt nagyon sokszor felesleges költekezésekbe verjük magunkat, másrészt sokkal, de sokkal kellemesebbek a pénz nélküli pillanatok. Például, amikor kicsik voltunk, számtalan alkalommal építettünk bunkert otthon és képzeltünk el valamilyen varázslatos helyet magunk köré, mintsem mentünk el moziba vagy a mekibe egy sajtbureszra. Az  együtt töltött idő és az élmények sokkal fontosabbak, és a kreativitásunknak sem fog ártani, ha idén kicsit több olyan programot szervezünk magunknak, amihez nem kell több ezer forintot kidobni az ablakon. Persze ugyanúgy el fogunk járni moziba vagy akár vacsorázni, de szeretném ha ez az ősz (és majd a tél is) inkább a ketten töltött időről, beszélgetésekről, tervekről és a romantikáról szólna, nem pedig arról, hogyan hagyjuk el az otthonunkat és költsünk minél többet, hogy jól érezzük magunkat – nem azon fog múlni. 

TOLLAS

Mikor a bejegyzést írom, épp tollasozni készülünk még napnyugta előtt. Nagyon rég nem játszottam, de igazából szeretem és észre sem veszem, a végén mégis kellemesen elfáradok, szóval a napi szükséges minimum mozgásnak egy óra tökéletes kikapcsolódás. Éppen ezért, amíg tart a jóidő, annyi tollast igyekszem majd forszírozni, amennyit csak tudok. 

ADVENTI ELŐKÉSZÜLETEK

Ugyan messzebb van még az adventi időszak, de sosincs elég korán ahhoz, hogy kitaláljam, milyen legyen a koszorúnk. Tavaly már akkor találtam rá a tökéletes alapra, amikor készen volt az egész, így idén szeretném beszerezni azt és saját kezűleg feldíszíteni. Ehhez pedig szeretnék pár olyan elemet szerezni, amit mi magunk gyűjtünk valamelyik sétánk alkalmával. A másik adventi előkészületet pedig hamarabb is megejthetem, hiszen az adventi naptár nálunk nem a bolti kartonból kicsomagolós csokoládé szokott lenni. Így azt is az őszi teendőim közé vettem, idén milyen formát kap majd egy a 24 napos meglepetés-naptár. 

ROPOGÓS LEVEGŐ

Nyáron folyamatosan nyitva volt bukóra az egyik ablakom, erre azonban a hűvösebb idő beköszöntével nem lesz lehetőségem. Viszont minden reggel szeretném kinyitni egy rövid időre, akár amíg készülődöm, vagy megiszom a kávém, hogy érezhessem az arcomon a csípős, de friss levegőt. Szerencsére nem a második kerület szmogos forgatagára kell kinyitnom a spalettákat, hanem egyenesen a cseresznyefára. 

ÚJ ÍZEK

Nem tagadom, engem is beszippantott már jó pár éve a PSL, tavaly azonban hatalmasat csalódtam a legismertebb kávézólánc őszi kávékülönlegességében. Egy gelly, túlédesített, mű lattet kaptam, amit két korty után dobtam is ki. Azóta egyáltalán nem is ittam, de valahogy nem is kívánkozom utána. Valamilyen különleges kávé után azonban annál inkább. Így hát először a kávézókban szemezgetve próbálok szerencsét egy finom csonthéjas fűszerezésű adag után, majd a számomra leginkább ízlőt igyekszem otthon is elkészíteni. 

SÁLAK

Minél több sálat szeretnék felvenni, mivel egy egész nagy méretű fiókot megtöltenek, mégis olyan keveset van alkalmam viselni őket. Főleg, mivel nem vagyok igazán fázós típus, de mondjuk, ha elhagyom aznapra a kabátot, egy hatalmas, meleg puha sál biztosan eléggé fog melegíteni…

PIACI LÉGKÖR

Egyébként sem áll tőlem távol a piacra látogatás, csak ne kéne olyan fránya korán kelni hozzá… Azért igyekszem majd erőt venni magamon, mert ősszel ez is valahogy még hangulatosabb lesz. 

MOZIDÉLUTÁN

Egy délután, vagy este, amikor csak filmeket nézünk majd a pléd alól, egy tál sós mogyoróval és a kandallóból frissen kivett gesztenyével ♥️

Az idei lista lett az eddigi legrövidebb, meglehet, mégis talán a legtartalmasabb eddig. Nyilván nem csak ezekből fog állni az elkövetkezendő két három hónap, és biztosan sok más szép pillanatot meg fogok örökíteni és akár el is hozni. Ezek a kis apróságok fentebb csak kiragadott kívánságok vagy célok, e mellett csupán igyekszem majd élvezni minden egyes napját a kedvenc évszakomnak. A képek tavaly készültek és már alig várom, hogy kiegészülhessenek az idei élményeinkkel.

Remélem pár pont mást is inspirálni fog, ha pedig igen, használjátok a #blsfallbucketlist taget Instagramon, hogy én is láthassam a szép pillanatokat. 

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.